Adatvédelmi Szabályzat

info@pedot.org

Rataj Dóra E.V.

Nyilvántartási szám: 50994230

Adószám: HU 67951271-2-33

Statisztikai számjel: 67951271-7490-231-13

HU, 2115 Vácszentlászló, Deák utca 1.

K&H Bank, 10403435-50526857-57811008

e-mail: info@pedot.org, a továbbiakban mint Adatkezelő, magára nézve kötelezőnek ismeri el jelen jogi közlemény tartalmát.

Kötelezettséget vállal arra, hogy tevékenységével kapcsolatos minden adatkezelés megfelel a jelen szabályzatban és a hatályos nemzeti jogszabályokban, valamint az Európai Unió jogi aktusaiban meghatározott elvárásoknak.

Az adatkezelő adatkezeléseivel kapcsolatosan felmerülő adatvédelmi irányelvek folyamatosan elérhetők a www.pedot.org/adatvedelmi-szabalyzat címen. Az adatkezelő fenntartja magának a jogot jelen tájékoztató bármikori megváltoztatására. Természetesen az esetleges változásokról kellő időben értesíti közönségét.

Amennyiben kérdése lenne jelen közleményünkhöz kapcsolódóan, kérjük, írja meg nekünk, és kollégánk megválaszolja kérdését. Az Adatkezelő k elkötelezett ügyfelei és partnerei személyes adatainak védelmében, kiemelten fontosnak tartják ügyfeleik információs önrendelkezési jogának tiszteletben tartását. Az adatkezelők a személyes adatokat bizalmasan kezelik, és megtesznek minden olyan biztonsági, technikai és szervezési intézkedést, mely az adatok biztonságát garantálja. Az adatkezelők az alábbiakban ismertetik adatkezelési gyakorlatukat.

Fogalom meghatározások

1. "személyes adat": azonosított vagy azonosítható természetes személyre ("érintett") vonatkozó bármely információ; azonosítható az a természetes személy, aki közvetlen vagy közvetett módon, különösen valamely azonosító, például név, szám, helymeghatározó adat, online azonosító vagy a természetes személy testi, fiziológiai, genetikai, szellemi, gazdasági, kulturális vagy szociális azonosságára vonatkozó egy vagy több tényező alapján azonosítható;
2. "adatkezelés": a személyes adatokon vagy adatállományokon automatizált vagy nem automatizált módon végzett bármely művelet vagy műveletek összessége, így a gyűjtés, rögzítés, rendszerezés, tagolás, tárolás, átalakítás vagy megváltoztatás, lekérdezés, betekintés, felhasználás, közlés továbbítás, terjesztés vagy egyéb módon történő hozzáférhetővé tétel útján, összehangolás vagy összekapcsolás, korlátozás, törlés, illetve megsemmisítés;
3. "adatkezelő": az a természetes vagy jogi személy, közhatalmi szerv, ügynökség vagy bármely egyéb szerv, amely a személyes adatok kezelésének céljait és eszközeit önállóan vagy másokkal együtt meghatározza; ha az adatkezelés céljait és eszközeit az uniós vagy a tagállami jog határozza meg, az adatkezelőt vagy az adatkezelő kijelölésére vonatkozó különös szempontokat az uniós vagy a tagállami jog is meghatározhatja;
4. "adatfeldolgozó": az a természetes vagy jogi személy, közhatalmi szerv, ügynökség vagy bármely egyéb szerv, amely az adatkezelő nevében személyes adatokat kezel;
5. "címzett": az a természetes vagy jogi személy, közhatalmi szerv, ügynökség vagy bármely egyéb szerv, akivel vagy amellyel a személyes adatot közlik, függetlenül attól, hogy harmadik fél-e. Azon közhatalmi szervek, amelyek egy egyedi vizsgálat keretében az uniós vagy a tagállami joggal összhangban férhetnek hozzá személyes adatokhoz, nem minősülnek címzettnek; az említett adatok e közhatalmi szervek általi kezelése meg kell, hogy feleljen az adatkezelés céljainak megfelelően az alkalmazandó adatvédelmi szabályoknak;
6. "az érintett hozzájárulása": az érintett akaratának önkéntes, konkrét és megfelelő tájékoztatáson alapuló és egyértelmű kinyilvánítása, amellyel az érintett nyilatkozat vagy a megerősítést félreérthetetlenül kifejező cselekedet útján jelzi, hogy beleegyezését adja az őt érintő személyes adatok kezeléséhez;
7. "adatvédelmi incidens": a biztonság olyan sérülése, amely a továbbított, tárolt vagy más módon kezelt személyes adatok véletlen vagy jogellenes megsemmisítését, elvesztését, megváltoztatását, jogosulatlan közlését vagy az azokhoz való jogosulatlan hozzáférést eredményezi.

A személyes adatok kezelésére vonatkozó elvek

A személyes adatok:
a) kezelését jogszerűen és tisztességesen, valamint az érintett számára átlátható módon kell végezni ("jogszerűség, tisztességes eljárás és átláthatóság");
b) gyűjtése csak meghatározott, egyértelmű és jogszerű célból történjen, és azokat ne kezeljék ezekkel a célokkal össze nem egyeztethető módon; a 89. cikk (1) bekezdésének megfelelően nem minősül az eredeti céllal össze nem egyeztethetőnek a közérdekű archiválás céljából, tudományos és történelmi kutatási célból vagy statisztikai célból történő további adatkezelés ("célhoz kötöttség");
c) az adatkezelés céljai szempontjából megfelelőek és relevánsak kell, hogy legyenek, és a szükségesre kell korlátozódniuk ("adattakarékosság");
d) pontosnak és szükség esetén naprakésznek kell lenniük; minden észszerű intézkedést meg kell tenni annak érdekében, hogy az adatkezelés céljai szempontjából pontatlan személyes adatokat haladéktalanul töröljék vagy helyesbítsék ("pontosság");
e) tárolásának olyan formában kell történnie, amely az érintettek azonosítását csak a személyes adatok kezelése céljainak eléréséhez szükséges ideig teszi lehetővé; a személyes adatok ennél hosszabb ideig történő tárolására csak akkor kerülhet sor, amennyiben a személyes adatok kezelésére a 89. cikk (1) bekezdésének megfelelően közérdekű archiválás céljából, tudományos és történelmi kutatási célból vagy statisztikai célból kerül majd sor, az e rendeletben az érintettek jogainak és szabadságainak védelme érdekében előírt megfelelő technikai és szervezési intézkedések végrehajtására is figyelemmel ("korlátozott tárolhatóság");
f) kezelését oly módon kell végezni, hogy megfelelő technikai vagy szervezési intézkedések alkalmazásával biztosítva legyen a személyes adatok megfelelő biztonsága, az adatok jogosulatlan vagy jogellenes kezelésével, véletlen elvesztésével, megsemmisítésével vagy károsodásával szembeni védelmet is ideértve ("integritás és bizalmas jelleg").
Az adatkezelő felelős a fentiek megfelelésért, továbbá képesnek kell lennie e megfelelés igazolására ("elszámoltathatóság").

Adatkezelések

Webáruház működtetéshez kapcsolódó adatkezelés
1. Az adatgyűjtés ténye, a kezelt adatok köre és az adatkezelés célja:
Személyes adat - Az adatkezelés célja
Jelszó - A felhasználói fiókba történő biztonságos belépést szolgálja.
Vezeték-és keresztnév - A kapcsolatfelvételhez, a vásárláshoz és a szabályszerű számla kiállításához szükséges.
E-mail cím - Kapcsolattartás.
Telefonszám - Kapcsolattartás, a számlázással, vagy a szállítással kapcsolatos kérdések hatékonyabb egyeztetése.
Számlázási név és cím - A szabályszerű számla kiállítása, továbbá a szerződés létrehozása, tartalmának meghatározása, módosítása, teljesítésének figyelemmel kísérése, az abból származó díjak számlázása, valamint az azzal kapcsolatos követelések érvényesítése.
Szállítási név és cím - A házhoz szállítás lehetővé tétele.
A vásárlás/regisztráció időpontja - Technikai művelet végrehajtása.
A vásárlás/regisztráció kori IP cím - Technikai művelet végrehajtása.
2. Az e-mail cím nem szükséges, hogy személyes adatot tartalmazzon.
3. Az érintettek köre: A webshop weboldalon regisztrált/vásárló valamennyi érintett.
4. Az adatkezelés időtartama, az adatok törlésének határideje: A regisztráció törlésével azonnal. Az érintett által megadott bármely személyes adat törléséről az adatkezelő a GDPR 19. cikke alapján, elektronikus úton tájékoztatja az érintettet. Ha az érintett törlési kérelme kiterjed az általa megadott e-mail címre is, akkor az adatkezelő a tájékoztatást követően az e-mail címet is törli. Kivéve a számviteli bizonylatok esetében, hiszen a számvitelről szóló 2000. évi C. törvény 169. § (2) bekezdése alapján 8 évig meg kell őrizni ezeket az adatokat.
A könyvviteli elszámolást közvetlenül és közvetetten alátámasztó számviteli bizonylatot (ideértve a főkönyvi számlákat, az analitikus, illetve részletező nyilvántartásokat is), legalább 8 évig kell olvasható formában, a könyvelési feljegyzések hivatkozása alapján visszakereshető módon megőrizni.
5. Az adatok megismerésére jogosult lehetséges adatkezelők személye, a személyes adatok címzettjei : A személyes adatokat az adatkezelő sales és marketing munkatársai kezelhetik, a fenti alapelvek tiszteletben tartásával.
6. A z érintettek adatkezeléssel kapcsolatos jogainak ismertetése :
· Az érintett kérelmezheti az adatkezelőtől a rá vonatkozó személyes adatokhoz való hozzáférést, azok helyesbítését, törlését vagy kezelésének korlátozását, és
tiltakozhat az ilyen személyes adatok kezelése ellen, valamint
· az érintettnek joga van az adathordozhatósághoz, továbbá a hozzájárulás bármely időpontban történő visszavonásához.
7. A személyes adatokhoz való hozzáférést , azok törlését, módosítását, vagy kezelésének korlátozását, az adatok hordozhatóságát, az adatkezelések elleni tiltakozást az alábbi módokon tudja érintett kezdeményezni :
- postai úton a 2115 Vácszentlászló, Deák utca 1 címen,
- e-mail útján az info@pedot.org e-mail címen,
- telefonon a +36-30-358-0301, +36-20-451-8110 számon.

8. Az adatkezelés jogalapja:
8.1.a GDPR 6. cikk (1) bekezdés b) pontja,
8.2.Az elektronikus kereskedelmi szolgáltatások, valamint az információs társadalommal összefüggő szolgáltatások egyes kérdéseiről szóló 2001. évi CVIII. törvény (a továbbiakban: Elker tv.) 13/A. § (3) bekezdése:
A szolgáltató a szolgáltatás nyújtása céljából kezelheti azon személyes adatokat, amelyek a szolgáltatás nyújtásához technikailag elengedhetetlenül szükségesek. A szolgáltatónak az egyéb feltételek azonossága esetén úgy kell megválasztania és minden esetben oly módon kell üzemeltetnie az információs társadalommal összefüggő szolgáltatás nyújtása során alkalmazott eszközöket, hogy személyes adatok kezelésére csak akkor kerüljön sor, ha ez a szolgáltatás nyújtásához és az e törvényben meghatározott egyéb célok teljesüléséhez feltétlenül szükséges, azonban ebben az esetben is csak a szükséges mértékben és ideig.
8.3.A számviteli jogszabályoknak megfelelő számlát kiállítása esetén a 6. cikk (1) bekezdés c) pontja.
8.4.A szerződésből eredő követelések érvényesítése esetén a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény 6:21. §-a szerint 5 év.
6:22. § [Elévülés]
(1) Ha e törvény eltérően nem rendelkezik, a követelések öt év alatt évülnek el.
(2) Az elévülés akkor kezdődik, amikor a követelés esedékessé válik.
(3) Az elévülési idő megváltoztatására irányuló megállapodást írásba kell foglalni.
(4) Az elévülést kizáró megállapodás semmis.
9. Tájékoztatjuk, hogy
az adatkezelés szerződés teljesítéséhez szükséges.
köteles a személyes adatokat megadni, hogy tudjuk a rendelését teljesíteni.
az adatszolgáltatás elmaradása azzal a következményekkel jár, hogy nem tudjuk a rendelését feldolgozni.

Az igénybe vett adatfeldolgozók

Szállítás
1. Adatfeldolgozó által ellátott tevékenység: Termékek kiszállítása, fuvarozás
2. Adatfeldolgozó megnevezése és elérhetősége:
DPD Hungária Kft. 1158 Budapest, Késmárk utca 14. B. ép.

dpd@dpd.hu

https://www.dpd.com/hu/home/siteutilities/adatvedelmi_nyilatkozat2


3. Az adatkezelés ténye, a kezelt adatok köre: Szállítási név, szállítási cím, telefonszám, e-mail cím.
4. Az érintettek köre: A házhoz szállítást kérő valamennyi érintett.
5. Az adatkezelés célja: A megrendelt termék házhoz szállítása.
6. Az adatkezelés időtartama, az adatok törlésének határideje: A házhoz szállítás lebonyolításáig tart.
7. Az adatfeldolgozás jogalapja: 6. cikk (1) bekezdés b) pontja.

Tárhely-szolgáltató
1. Adatfeldolgozó által ellátott tevékenység: Tárhely-szolgáltatás
2. Adatfeldolgozó megnevezése és elérhetősége:

  • Webnode AG,
  • azonosító CH - 170.3.036.124-0,
  • székhely Gartenstrasse 3, 6304, Zug, Switzerland,
  • kapcsolati e-mail: support@webnode.com.


3. Az adatkezelés ténye, a kezelt adatok köre: Az érintett által megadott valamennyi személyes adat.
4. Az érintettek köre: A weboldalt használó valamennyi érintett.
5. Az adatkezelés célja: A weboldal elérhetővé tétele, megfelelő működtetése.
6. Az adatkezelés időtartama, az adatok törlésének határideje: Az adatkezelő és a tárhely-szolgáltató közötti megállapodás megszűnéséig, vagy az érintettnek a tárhely-szolgáltató felé intézett törlési kérelméig tart az adatkezelés.
7. Az adatfeldolgozás jogalapja: a 6. cikk (1) bekezdés c) és f) pontja, illetve az elektronikus kereskedelmi szolgáltatások, valamint az információs társadalommal összefüggő szolgáltatások egyes kérdéseiről szóló 2001. évi CVIII. törvény 13/A. § (3) bekezdése.
Címzettek, akikkel a személyes adatokat közlik (Adattovábbítás):
Online fizetés

1. A Címzett által ellátott tevékenység: Online fizetés
2. Címzettek megnevezése és elérhetősége:

2.A

  • Erste Bank Hungary Zrt. (székhely: 1138 Budapest, Népfürdő u. 24-26.;
  • weboldal: www.erstebank.hu,
  • elérhetőség: erste@erstebank.hu;
  • telefonszám: +36 (1) 298-0222, fax: +36 (1) 272-5160;

2.B

  • KERESKEDELMI ÉS HITELBANK ZÁRTKÖRŰEN MŰKÖDŐ RÉSZVÉNYTÁRSASÁG
  • Székhelye: 1095 Budapest, Lechner Ödön fasor 9.
    Cégjegyzékszáma: Cg. 01-10-041043, nyilvántartja a Fővárosi Törvényszék Cégbírósága
    Telefonszáma: +36 1/20/30/70 335 3355
    E-mail címe: bank@kh.hu
    Weboldala: www.kh.hu
    Adatvédelmi tisztviselőjének neve és elérhetőségei: Kaldau Dániel, DPO@kh.hu

3. Az adatkezelés ténye, a kezelt adatok köre: Számlázási adatok, név, e-mail cím
4. Az érintettek köre: A weboldalon fizetést választó valamennyi érintett.
5. Az adatkezelés célja: Az online fizetés lebonyolítása, a tranzakciók visszaigazolása és a felhasználók védelme érdekében végzett fraud-monitoring (visszaélések ellenőrzése)
6. Az adatkezelés időtartama, az adatok törlésének határideje: Az online fizetés lebonyolításáig tart.
7. Az adatfeldolgozás jogalapja: a GDPR 6. cikk (1) bekezdés b) pontja. Az adatkezelés az érintett kérésére történő online fizetés teljesítéséhez szükséges.
8. Az érintett jogai:
a. Ön tájékozódhat az adatkezelés körülményeiről,
b. Ön jogosult arra, hogy az adatkezelőtől visszajelzést kapjon, hogy a személyes adatainak kezelése folyamatban van-e, illetve hozzáférhet az adatkezeléssel kapcsolatos valamennyi információhoz.
c. Ön jogosult arra, hogy az Önre vonatkozó személyes adatait tagolt, széles körben használt, géppel olvasható formátumban megkapja.
d. Ön jogosult arra, hogy kérésére az adatkezelő indokolatlan késedelem nélkül helyesbítse a pontatlan személyes adatait.

Cookie-k (sütik) kezelése

1. Webáruházakra jellemző cookie-k az úgynevezett "jelszóval védett munkamenethez használt cookie", "bevásárlókosárhoz szükséges cookie-k" és "biztonsági cookie-k", melyek használatához nem szükséges előzetes hozzájárulást kérni az érintettektől.
2. Az adatkezelés ténye, a kezelt adatok köre: Egyedi azonosítószám, dátumok, időpontok
3. Az érintettek köre: A weboldalt látogató valamennyi érintett.
4. Az adatkezelés célja: A felhasználók azonosítása, a "bevásárlókosár" nyilvántartására és a látogatók nyomon követése.
5. Az adatkezelés időtartama, az adatok törlésének határideje: Az adatkezelés időtartama, az adatok törlésének határideje: Az adatkezelés időtartama a session cookie-k esetén a honlapok látogatásának befejezéséig, míg más esetben maximum 10 óráig tart.
6. Az adatok megismerésére jogosult lehetséges adatkezelők személye: A cookie-k használatával nem kezel személyes adatokat az adatkezelő.
7. Az érintettek adatkezeléssel kapcsolatos jogainak ismertetése: Az érintettnek lehetőségük van a cookie-kat törölni a böngészők Eszközök/Beállítások menüjében általában az Adatvédelem menüpont beállításai alatt.
8. Az adatkezelés jogalapja: Az érintettől hozzájárulás nem szükséges, amennyiben a cookie-k használatának kizárólagos célja az elektronikus hírközlő hálózaton keresztül történő közléstovábbítás vagy arra az előfizető vagy felhasználó által kifejezetten kért, az információs társadalommal összefüggő szolgáltatás nyújtásához a szolgáltatónak feltétlenül szüksége van.
Google Adwords konverziókövetés használata
1. A "Google AdWords" nevű online reklámprogramot használja az adatkezelő, továbbá annak keretein belül igénybe veszi a Google konverziókövető szolgáltatását. A Google konverziókövetés a Google Inc. elemző szolgáltatása (1600 Amphitheatre Parkway, Mountain View, CA 94043, USA; "Google").
2. Amikor Felhasználó egy weboldalt Google-hirdetés által ér el, akkor egy a konverziókövetéshez szükséges cookie kerül a számítógépére. Ezeknek a cookie-knak az érvényessége korlátozott, és nem tartalmaznak semmilyen személyes adatot, így a Felhasználó nem is azonosítható általuk.
3. Amikor a Felhasználó a weboldal bizonyos oldalait böngészi, és a cookie még nem járt le, akkor a Google és az adatkezelő is láthatja, hogy Felhasználó a hirdetésre kattintott.
4. Minden Google AdWords ügyfél másik cookie-t kap, így azokat az AdWords ügyfeleinek weboldalain keresztül nem lehet nyomon követni.
5. Az információk - melyeket a konverziókövető cookie-k segítségével szereztek - azt a célt szolgálják, hogy az AdWords konverziókövetést választó ügyfeleinek számára konverziós statisztikákat készítsenek. Az ügyfelek így tájékozódnak a hirdetésükre kattintó és konverziókövető címkével ellátott oldalra továbbított felhasználók számáról. Azonban olyan információkhoz nem jutnak hozzá, melyekkel bármelyik felhasználót azonosítani lehetne.
6. Ha nem szeretne részt venni a konverziókövetésben, akkor ezt elutasíthatja azáltal, hogy böngészőjében letiltja a cookie-k telepítésének lehetőségét. Ezután Ön nem fog szerepelni a konverziókövetési statisztikákban.
7. További információ valamint a Google adatvédelmi nyilatkozata az alábbi oldalon érhető el: www.google.de/policies/privacy/
A Google Analytics alkalmazása
1. Ez a honlap a Google Analytics alkalmazást használja, amely a Google Inc. ("Google") webelemző szolgáltatása. A Google Analytics úgynevezett "cookie-kat", szövegfájlokat használ, amelyeket a számítógépére mentenek, így elősegítik Felhasználó által látogatott weblap használatának elemzését.
2. A Felhasználó által használt weboldallal kapcsolatos cookie-kkal létrehozott információk rendszerint a Google egyik USA-beli szerverére kerülnek és tárolódnak. Az IP-anonimizálás weboldali aktiválásával a Google a Felhasználó IP-címét az Európai Unió tagállamain belül vagy az Európai Gazdasági Térségről szóló megállapodásban részes más államokban előzőleg megrövidíti.
3. A teljes IP-címnek a Google USA-ban lévő szerverére történő továbbítására és ottani lerövidítésére csak kivételes esetekben kerül sor. Eme weboldal üzemeltetőjének megbízásából a Google ezeket az információkat arra fogja használni, hogy kiértékelje, hogyan használta a Felhasználó a honlapot, továbbá, hogy a weboldal üzemeltetőjének a honlap aktivitásával összefüggő jelentéseket készítsen, valamint, hogy a weboldal- és az internethasználattal kapcsolatos további szolgáltatásokat teljesítsen.
4. A Google Analytics keretein belül a Felhasználó böngészője által továbbított IP-címet nem vezeti össze a Google más adataival. A cookie-k tárolását a Felhasználó a böngészőjének megfelelő beállításával megakadályozhatja, azonban felhívjuk figyelmét, hogy ebben az esetben előfordulhat, hogy ennek a honlapnak nem minden funkciója lesz teljes körűen használható. Megakadályozhatja továbbá, hogy a Google gyűjtse és feldolgozza a cookie-k általi, a Felhasználó weboldalhasználattal kapcsolatos adatait (beleértve az IP-címet is), ha letölti és telepíti a következő linken elérhető böngésző plugint. https://tools.google.com/dlpage/gaoptout?hl=hu
Hírlevél, DM tevékenység
1. A gazdasági reklámtevékenység alapvető feltételeiről és egyes korlátairól szóló 2008. évi XLVIII. törvény 6. §-a értelmében Felhasználó előzetesen és kifejezetten hozzájárulhat ahhoz, hogy Szolgáltató reklámajánlataival, egyéb küldeményeivel a regisztrációkor megadott elérhetőségein megkeresse.
2. Továbbá Ügyfél a jelen tájékoztató rendelkezéseit szem előtt tartva hozzájárulhat ahhoz, hogy Szolgáltató a reklámajánlatok küldéséhez szükséges személyes adatait kezelje.
3. Szolgáltató nem küld kéretlen reklámüzenetet, és Felhasználó korlátozás és indokolás nélkül, ingyenesen leiratkozhat az ajánlatok küldéséről. Ebben az esetben Szolgáltató minden - a reklámüzenetek küldéséhez szükséges - személyes adatát törli nyilvántartásából és további reklámajánlataival nem keresi meg a Felhasználót. Felhasználó a reklámokról leiratkozhat az üzenetben lévő linkre kattintva.
4. Az adatgyűjtés ténye, a kezelt adatok köre és az adatkezelés célja:
Személyes adat - Az adatkezelés célja
Név, e-mail cím - Azonosítás, a hírlevélre való feliratkozás lehetővé tétele.
A feliratkozás időpontja - Technikai művelet végrehajtása.
A feliratkozás kori IP cím - Technikai művelet végrehajtása.
5. Az érintettek köre: A hírlevélre feliratkozó valamennyi érintett.
6. Az adatkezelés célja: reklámot tartalmazó elektronikus üzenetek (e-mail, sms, push üzenet) küldése az érintett részére, tájékoztatás nyújtása az aktuális információkról, termékekről, akciókról, új funkciókról stb.
7. Az adatkezelés időtartama, az adatok törlésének határideje: a hozzájáruló nyilatkozat visszavonásáig, azaz a leiratkozásig tart az adatkezelés.
8. Az adatok megismerésére jogosult lehetséges adatkezelők személye, a személyes adatok címzettjei:
A személyes adatokat az adatkezelő sales és marketing munkatársai kezelhetik, a fenti alapelvek tiszteletben tartásával.
9. A z érintettek adatkezeléssel kapcsolatos jogainak ismertetése:
· Az érintett kérelmezheti az adatkezelőtől a rá vonatkozó személyes adatokhoz való hozzáférést, azok helyesbítését, törlését vagy kezelésének korlátozását, és
tiltakozhat az ilyen személyes adatok kezelése ellen, valamint
· az érintettnek joga van az adathordozhatósághoz, továbbá a hozzájárulás bármely időpontban történő visszavonásához.
10. A személyes adatokhoz való hozzáférést , azok törlését, módosítását, vagy kezelésének korlátozását, az adatok hordozhatóságát, az adatkezelések elleni tiltakozást az alábbi módokon tudja érintett kezdeményezni:
- postai úton a 2115 Vácszentlászló, Deák utca 1. címen,
- e-mail útján a info@pedot.com e-mail címen,
- telefonon a +36-30-358-0301, +36-20-451-8110 számon.
11. Az érintett bármikor, ingyenesen leiratkozhat a hírlevélről.
12. Az adatkezelés jogalapja: az érintett hozzájárulása, 6. cikk (1) bekezdés a) és f) pontja, és a gazdasági reklámtevékenység alapvető feltételeiről és egyes korlátairól szóló 2008. évi XLVIII. törvény 6. § (5) bekezdése:
A reklámozó, a reklámszolgáltató, illetve a reklám közzétevője - a hozzájárulásban meghatározott körben - a náluk hozzájáruló nyilatkozatot tevő személyek személyes adatairól nyilvántartást vezet. Az ebben a nyilvántartásban rögzített - a reklám címzettjére vonatkozó - adat csak a hozzájáruló nyilatkozatban foglaltaknak megfelelően, annak visszavonásáig kezelhető, és harmadik fél számára kizárólag az érintett személy előzetes hozzájárulásával adható át.
13. Tájékoztatjuk, hogy az adatkezelés az Ön hozzájárulásán alapul.
Köteles a személyes adatokat megadni, ha hírlevelet szeretne kapni tőlünk.
az adatszolgáltatás elmaradása azzal a következményekkel jár, hogy nem tudunk Önnek hírlevelet küldeni.
Panaszkezelés

1. Az adatgyűjtés ténye, a kezelt adatok köre és az adatkezelés célja:
Személyes adat - Az adatkezelés célja
Vezeték-és keresztnév - Azonosítás, kapcsolattartás.
E-mail cím - Kapcsolattartás.
Telefonszám - Kapcsolattartás.
Számlázási név és cím - Azonosítás, a megrendelt termékekkel kapcsolatosan felmerülő minőségi kifogások, kérdések és problémák kezelése.
2. Az érintettek köre: A webshop weboldalon vásárló és minőségi kifogással élő, panaszt tevő valamennyi érintett.
3. Az adatkezelés időtartama, az adatok törlésének határideje: A felvett kifogásról felvett jegyzőkönyv, átirat és az arra adott válasz másolati példányait a fogyasztóvédelemről szóló 1997. évi CLV. törvény 17/A. § (7) bekezdése alapján 5 évig kell megőrizni.
4. Az adatok megismerésére jogosult lehetséges adatkezelők személye, a személyes adatok címzettjei: A személyes adatokat az adatkezelő sales és marketing munkatársai kezelhetik, a fenti alapelvek tiszteletben tartásával.
5. A z érintettek adatkezeléssel kapcsolatos jogainak ismertetése :
· Az érintett kérelmezheti az adatkezelőtől a rá vonatkozó személyes adatokhoz való hozzáférést, azok helyesbítését, törlését vagy kezelésének korlátozását, és tiltakozhat az ilyen személyes adatok kezelése ellen, valamint
· az érintettnek joga van az adathordozhatósághoz, továbbá a hozzájárulás bármely időpontban történő visszavonásához.
6. A személyes adatokhoz való hozzáférést , azok törlését, módosítását, vagy kezelésének korlátozását, az adatok hordozhatóságát, az adatkezelések elleni tiltakozást az alábbi módokon tudja érintett kezdeményezni:
- postai úton a 2115 Vácszentlászló, Deák utca 1. címen,
- e-mail útján a info@pedot.com e-mail címen,
- telefonon a +36-30-358-0301, +36-20-451-8110 számon.
7. Az adatkezelés jogalapja: 6. cikk (1) bekezdés c) pont, és a fogyasztóvédelemről szóló 1997. évi CLV. törvény 17/A. § (7) bekezdése.
8. Tájékoztatjuk, hogy
a személyes adat szolgáltatása szerződéses kötelezettségen alapul.
a szerződés megkötésének előfeltétele a személyes adatok kezelése.
köteles a személyes adatokat megadni, hogy panaszát kezelni tudjuk.
az adatszolgáltatás elmaradása azzal a következményekkel jár, hogy nem tudjuk kezelni a hozzánk beérkezett panaszát.
Közösségi oldalak

1. Az adatgyűjtés ténye, a kezelt adatok köre: Facebook/Google+/Twitter/Pinterest/Youtube/Instagram stb. közösségi oldalakon regisztrált neve, illetve a felhasználó nyilvános profilképe.
2. Az érintettek köre: Valamennyi érintett, aki regisztrált a Facebook/Google+/Twitter/Pinterest/Youtube/Instagram stb. közösségi oldalakon, és "lájkolta" a weboldalt.
3. Az adatgyűjtés célja: A közösségi oldalakon, a weboldal egyes tartalmi elemeinek, termékeinek, akcióinak vagy magának a weboldalnak a megosztása, illetve "lájkolása", népszerűsítése.
4. Az adatkezelés időtartama, az adatok törlésének határideje, az adatok megismerésére jogosult lehetséges adatkezelők személye és az érintettek adatkezeléssel kapcsolatos jogainak ismertetése: Az adatok forrásáról, azok kezeléséről, illetve az átadás módjáról, és jogalapjáról az adott közösségi oldalon tájékozódhat az érintett. Az adatkezelés a közösségi oldalakon valósul meg, így az adatkezelés időtartamára, módjára, illetve az adatok törlési és módosítási lehetőségeire az adott közösségi oldal szabályozása vonatkozik.
5. Az adatkezelés jogalapja: az érintett önkéntes hozzájárulása személyes adatai kezeléséhez a közösségi oldalakon.
Ügyfélkapcsolatok és egyéb adatkezelések

1. Amennyiben az adatkezelő szolgáltatásaink igénybevétele során kérdés merülne fel, esetleg problémája lenne az érintettnek, a honlapon megadott módokon (telefon, e-mail, közösségi oldalak stb.) kapcsolatba léphet az adatkezelővel.
2. Adatkezelő a beérkezett e-maileket, üzeneteket, telefonon, Facebook-on stb. megadott adatokat az érdeklődő nevével és e-mail címével, valamint más, önként megadott személyes adatával együtt, az adatközléstől számított legfeljebb 2 év elteltével törli.
3. E tájékoztatóban fel nem sorolt adatkezelésekről az adat felvételekor adunk tájékoztatást.
4. Kivételes hatósági megkeresésre, illetőleg jogszabály felhatalmazása alapján más szervek megkeresése esetén a Szolgáltató köteles tájékoztatás adására, adatok közlésére, átadására, illetőleg iratok rendelkezésre bocsátására.
5. A Szolgáltató ezen esetekben a megkereső részére - amennyiben az a pontos célt és az adatok körét megjelölte - személyes adatot csak annyit és olyan mértékben ad ki, amely a megkeresés céljának megvalósításához elengedhetetlenül szükséges.

Az érintettek jogai

1. A hozzáférés joga
Ön jogosult arra, hogy az adatkezelőtől visszajelzést kapjon arra vonatkozóan, hogy személyes adatainak kezelése folyamatban van-e, és ha ilyen adatkezelés folyamatban van, jogosult arra, hogy a személyes adatokhoz és a rendeletben felsorolt információkhoz hozzáférést kapjon.
2. A helyesbítéshez való jog
Ön jogosult arra, hogy kérésére az adatkezelő indokolatlan késedelem nélkül helyesbítse az Önre vonatkozó pontatlan személyes adatokat. Figyelembe véve az adatkezelés célját, Ön jogosult arra, hogy kérje a hiányos személyes adatok - egyebek mellett kiegészítő nyilatkozat útján történő - kiegészítését.
3. A törléshez való jog
Ön jogosult arra, hogy kérésére az adatkezelő indokolatlan késedelem nélkül törölje az Önre vonatkozó személyes adatokat, az adatkezelő pedig köteles arra, hogy Önre vonatkozó személyes adatokat indokolatlan késedelem nélkül törölje meghatározott feltételek esetén.
4. Az elfeledtetéshez való jog
Ha az adatkezelő nyilvánosságra hozta a személyes adatot, és azt törölni köteles, az elérhető technológia és a megvalósítás költségeinek figyelembevételével megteszi az ésszerűen elvárható lépéseket - ideértve technikai intézkedéseket - annak érdekében, hogy tájékoztassa az adatokat kezelő adatkezelőket, hogy Ön kérelmezte a szóban forgó személyes adatokra mutató linkek vagy e személyes adatok másolatának, illetve másodpéldányának törlését.

5. Az adatkezelés korlátozásához való jog

Ön jogosult arra, hogy kérésére az adatkezelő korlátozza az adatkezelést, ha az alábbi feltételek valamelyike teljesül:
· Ön vitatja a személyes adatok pontosságát, ez esetben a korlátozás arra az időtartamra vonatkozik, amely lehetővé teszi, hogy az adatkezelő ellenőrizze a személyes adatok pontosságát;
· az adatkezelés jogellenes, és Ön ellenzi az adatok törlését, és ehelyett kéri azok felhasználásának korlátozását;
· az adatkezelőnek már nincs szüksége a személyes adatokra adatkezelés céljából, de Ön igényli azokat jogi igények előterjesztéséhez, érvényesítéséhez vagy védelméhez;
· Ön tiltakozott az adatkezelés ellen; ez esetben a korlátozás arra az időtartamra vonatkozik, amíg megállapításra nem kerül, hogy az adatkezelő jogos indokai elsőbbséget élveznek-e Ön jogos indokaival szemben.

6. Az adathordozhatósághoz való jog

Ön jogosult arra, hogy az Önre vonatkozó, Ön által egy adatkezelő rendelkezésére bocsátott személyes adatokat tagolt, széles körben használt, géppel olvasható formátumban megkapja, továbbá jogosult arra, hogy ezeket az adatokat egy másik adatkezelőnek továbbítsa anélkül, hogy ezt akadályozná az az adatkezelő, amelynek a személyes adatokat a rendelkezésére bocsátotta (...)
7. A tiltakozáshoz való jog
Ön jogosult arra, hogy a saját helyzetével kapcsolatos okokból bármikor tiltakozzon személyes adatainak a (...) kezelése ellen, ideértve az említett rendelkezéseken alapuló profilalkotást is.
8. Tiltakozás közvetlen üzletszerzés estén
Ha a személyes adatok kezelése közvetlen üzletszerzés érdekében történik, Ön jogosult arra, hogy bármikor tiltakozzon az Önre vonatkozó személyes adatok e célból történő kezelése ellen, ideértve a profilalkotást is, amennyiben az a közvetlen üzletszerzéshez kapcsolódik. Ha Ön tiltakozik a személyes adatok közvetlen üzletszerzés érdekében történő kezelése ellen, akkor a személyes adatok a továbbiakban e célból nem kezelhetők.
9. Automatizált döntéshozatal egyedi ügyekben, beleértve a profilalkotást
Ön jogosult arra, hogy ne terjedjen ki Önre az olyan, kizárólag automatizált adatkezelésen - ideértve a profilalkotást is - alapuló döntés hatálya, amely rá nézve joghatással járna vagy őt hasonlóképpen jelentős mértékben érintené.
Az előző bekezdés nem alkalmazandó abban az esetben, ha a döntés:
· Ön és az adatkezelő közötti szerződés megkötése vagy teljesítése érdekében szükséges;
· meghozatalát az adatkezelőre alkalmazandó olyan uniós vagy tagállami jog teszi lehetővé, amely Ön jogainak és szabadságainak, valamint jogos érdekeinek védelmét szolgáló megfelelő intézkedéseket is megállapít; vagy
Ön kifejezett hozzájárulásán alapul.
Intézkedési határidő
Az adatkezelő indokolatlan késedelem nélkül, de mindenféleképpen a kérelem beérkezésétől számított 1 hónapon belül tájékoztatja Önt a fenti kérelmek nyomán hozott intézkedésekről.
Szükség esetén ez 2 hónappal meghosszabbítható. A határidő meghosszabbításáról az adatkezelő a késedelem okainak megjelölésével a kérelem kézhezvételétől számított 1 hónapon belül tájékoztatja Önt.
Ha az adatkezelő nem tesz intézkedéseket Ön kérelme nyomán, késedelem nélkül, de legkésőbb a kérelem beérkezésétől számított egy hónapon belül tájékoztatja Önt az intézkedés elmaradásának okairól , valamint arról, hogy Ön panaszt nyújthat be valamely felügyeleti hatóságnál, és élhet bírósági jogorvoslati jogával.

Az adatkezelés biztonsága

Az adatkezelő és az adatfeldolgozó a tudomány és technológia állása és a megvalósítás költségei, továbbá az adatkezelés jellege, hatóköre, körülményei és céljai, valamint a természetes személyek jogaira és szabadságaira jelentett, változó valószínűségű és súlyosságú kockázat figyelembevételével megfelelő technikai és szervezési intézkedéseket hajt végre annak érdekében, hogy a kockázat mértékének megfelelő szintű adatbiztonságot garantálja, ideértve, többek között, adott esetben:
a) a személyes adatok álnevesítését és titkosítását;
b) a személyes adatok kezelésére használt rendszerek és szolgáltatások folyamatos bizalmas jellegének biztosítását, integritását, rendelkezésre állását és ellenálló képességét;
c) fizikai vagy műszaki incidens esetén az arra való képességet, hogy a személyes adatokhoz való hozzáférést és az adatok rendelkezésre állását kellő időben vissza lehet állítani;
d) az adatkezelés biztonságának garantálására hozott technikai és szervezési intézkedések hatékonyságának rendszeres tesztelésére, felmérésére és értékelésére szolgáló eljárást.
Az érintett tájékoztatása az adatvédelmi incidensről
Ha az adatvédelmi incidens valószínűsíthetően magas kockázattal jár a természetes személyek jogaira és szabadságaira nézve, az adatkezelő indokolatlan késedelem nélkül tájékoztatja az érintettet az adatvédelmi incidensről.
Az érintett részére adott tájékoztatásban világosan és közérthetően ismertetni kell az adatvédelmi incidens jellegét, és közölni kell az adatvédelmi tisztviselő vagy a további tájékoztatást nyújtó egyéb kapcsolattartó nevét és elérhetőségeit; ismertetni kell az adatvédelmi incidensből eredő, valószínűsíthető következményeket; ismertetni kell az adatkezelő által az adatvédelmi incidens orvoslására tett vagy tervezett intézkedéseket, beleértve adott esetben az adatvédelmi incidensből eredő esetleges hátrányos következmények enyhítését célzó intézkedéseket.
Az érintettet nem kell tájékoztatni, ha a következő feltételek bármelyike teljesül:
az adatkezelő megfelelő technikai és szervezési védelmi intézkedéseket hajtott végre , és ezeket az intézkedéseket az adatvédelmi incidens által érintett adatok tekintetében alkalmazták, különösen azokat az intézkedéseket - mint például a titkosítás alkalmazása -, amelyek a személyes adatokhoz való hozzáférésre fel nem jogosított személyek számára értelmezhetetlenné teszik az adatokat;
· az adatkezelő az adatvédelmi incidenst követően olyan további intézkedéseket tett, amelyek biztosítják, hogy az érintett jogaira és szabadságaira jelentett, magas kockázat a továbbiakban valószínűsíthetően nem valósul meg;
a tájékoztatás aránytalan erőfeszítést tenne szükségessé. Ilyen esetekben az érintetteket nyilvánosan közzétett információk útján kell tájékoztatni, vagy olyan hasonló intézkedést kell hozni, amely biztosítja az érintettek hasonlóan hatékony tájékoztatását.
Ha az adatkezelő még nem értesítette az érintettet az adatvédelmi incidensről, a felügyeleti hatóság, miután mérlegelte, hogy az adatvédelmi incidens valószínűsíthetően magas kockázattal jár-e, elrendelheti az érintett tájékoztatását.
Adatvédelmi incidens bejelentése a hatóságnak
Az adatvédelmi incidenst az adatkezelő indokolatlan késedelem nélkül, és ha lehetséges, legkésőbb 72 órával azután, hogy az adatvédelmi incidens a tudomására jutott, bejelenti az 55. cikk alapján illetékes felügyeleti hatóságnak, kivéve, ha az adatvédelmi incidens valószínűsíthetően nem jár kockázattal a természetes személyek jogaira és szabadságaira nézve. Ha a bejelentés nem történik meg 72 órán belül, mellékelni kell hozzá a késedelem igazolására szolgáló indokokat is.
Panasztételi lehetőség
Az adatkezelő esetleges jogsértése ellen panasszal a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóságnál lehet élni:
Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság
1125 Budapest, Szilágyi Erzsébet fasor 22/C.
Levelezési cím: 1530 Budapest, Postafiók: 5.
Telefon: +36 -1-391-1400
Fax: +36-1-391-1410
E-mail: ugyfelszolgalat@naih.hu


Zárszó
A tájékoztató elkészítése során figyelemmel voltunk az alábbi jogszabályokra:
- A természetes személyeknek a személyes adatok kezelése tekintetében történő védelméről és az ilyen adatok szabad áramlásáról, valamint a 95/46/EK rendelet hatályon kívül helyezéséről (általános adatvédelmi rendelet) AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS (EU) 2016/679 RENDELETE (2016. április 27.)
- 2011. évi CXII. törvény - az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról (a továbbiakban: Infotv.)
- 2001. évi CVIII. törvény - az elektronikus kereskedelmi szolgáltatások, valamint az információs társadalommal összefüggő szolgáltatások egyes kérdéseiről (főképp a 13/A. §-a)
- 2008. évi XLVII. törvény - a fogyasztókkal szembeni tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat tilalmáról;
- 2008. évi XLVIII. törvény - a gazdasági reklámtevékenység alapvető feltételeiről és egyes korlátairól (különösen a 6.§-a)
- 2005. évi XC. törvény az elektronikus információszabadságról
- 2003. évi C. törvény az elektronikus hírközlésről (kifejezetten a 155.§-a)
- 16/2011. sz. vélemény a viselkedésalapú online reklám bevált gyakorlatára vonatkozó EASA/IAB-ajánlásról
- A Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság ajánlása az előzetes tájékoztatás adatvédelmi követelményeiről
- Az Európai Parlament és a Tanács (EU) 2016/679 rendelete (2016. április 27.) a természetes személyeknek a személyes adatok kezelése tekintetében történő védelméről és az ilyen adatok szabad áramlásáról, valamint a 95/46/EK rendelet hatályon kívül helyezéséről

Vissza a kosárhoz

Kártyatartó fa talp, 41 x 40 mm, 10 db/ csomag

Könnyű, természetes strapabíró kártyatartót keres, asztalra, menühöz vagy név/ ültetőkártyák kihelyezéséhez? Az asztali kétoldalas kártyatartó talp, természetes bükkfából natúr vagy sötét lakkozással készült, 2,6 mm széles núttal, melyben kartonra, laminált lapra nyomtatott menük vagy kézzel írható krétafilc fekete táblák is helyezhetők. Kicsi, hangulatos, praktikus és kedves menütartó talp, kártyák, lapok, karton, plexi vagy krétatábla megtartására. Mérete: 40 x 41 mm Gömbölyített élek, R5 sarkok, a teljes felület simára csiszolt és lakkozott. Névkártyák, ültetőkártyák, árcímkék, étel feliratok esztétikus kihelyezéséhez ajánljuk, rendezvények, esküvők, catering, svédasztalos étkeztetés dizájnos alapeszközeként. Ételkínálat, menü, étlap, itallap kihelyezésére is alkalmas. Kültéren és beltéren is alkalmazható, strapabíró, időjárásálló termék. Ajánljuk éttermek, kávézók, cukrászdák, fagyizók és bárok részére. Nettó ár:                  4898,- Ft/ 10 db              Bruttó ár:

6 220 Ft

Kártyatartó fa talp, 48 x 60 mm, 10 db/ csomag

Könnyű, természetes strapabíró kártyatartót keres, asztalra, menühöz vagy név/ ültetőkártyák kihelyezéséhez? Az asztali kétoldalas kártyatartó talp, természetes bükkfából natúr színben, 4,5 mm széles núttal, melyben kartonra, laminált lapra nyomtatott menük vagy kézzel írható krétafilc fekete táblák is helyezhetők. Kicsi, hangulatos, praktikus és kedves menütartó talp, kártyák, lapok, karton, plexi vagy krétatábla megtartására, egyik oldalán egyenes, másik oldalán döntött laptartással. Talp hossza:                    48 mm Talp szélessége              60 mm Bevágás szélessége:     4,5 mm Bevágások mélysége:    10 mm Gömbölyített élek, a teljes felület simára csiszolt és lakkozott. Névkártyák, ültetőkártyák, árcímkék, étel feliratok esztétikus kihelyezéséhez ajánljuk, rendezvények, esküvők, catering, svédasztalos étkeztetés dizájnos alapeszközeként. Ételkínálat, menü, étlap, itallap kihelyezésére is alkalmas. Kültéren és beltéren is alkalmazható, strapabíró, időjárásálló termék. Ajánljuk éttermek, kávézók, cukrászdák, fagyizók és bárok részére. Nettó ár:                 5750,- Ft/ 10 db       Kérhető mélységi gravírozással vagy színes logóval is!        Bruttó ár:

7 305 Ft

Kártyatartó fa talp, 4 méretben, 10 db/ csomag

Lakkozott bükkfából készült menütartó talp, itallapok, menük, kártyák és krétatáblák kihelyezésére, pultra, polcra, asztalra . Lekerekített élek, gömbölyített sarkok. Kültéren is használható, nedvességtűrő, tartós és esztétikus fa talp, éttermek, szállodák, kávézók, pizzériák, cukrászdák részére. Választható hosszúságok: Nettó ár: 70 mm:   álló A7 vagy fekvő A8 mérethez       105 mm:  álló A6 vagy fekvő A7 mérethez    150 mm:  álló A5 vagy fekvő A6 mérethez     210 mm:   álló A4 vagy fekvő A5 mérethez    Talp szélessége:             48 mm Talp magassága:             30 mm Kártyatartó mélyedés:    15 mm mély, 5 mm anyagvastagságig Az akril menütartó és a krétatábla NEM tartozék! Válasszon hosszúságot és színt: Bruttó ár: 10 db/ csomag

9 595 Ft-tól

Akril laptartó, menütartó talphoz, A4, A5 és A6 méretekben (10 db/ csomag)

Laptartó tok menütartó talphoz, akril/ plexi vagy PET kivitelben. Ez a menütartó laptok népszerű volt már a 90-es években is, asztalra, kártyatartóként szívesen helyezték a vendéglátósok, mert könnyű volt tisztítani és cserélni az aktuális menüt vagy kínálatot benne. Méretek: Álló/ fekvő A4 akril Nyomat méret:        210 x 297 mm Magasság:               300 mm Szélesség:               216 mm Álló/ fekvő A4 PET Nyomat méret:        210 x 297 mm Magasság:               298 mm Szélesség:               216 mm Álló/ fekvő A5 akril Nyomat méret:         148 x 210 mm Magasság:                214 mm Szélesség:                148 mm Álló/fekvő A5 PET Nyomat méret:          148 x 210 mm Magasság:                 212 mm Szélesség:                 148 mm Álló/ fekvő A6 akril Nyomat méret:         105 x 148 mm Magasság:                152 mm Szélesség:                105 mm Álló/ fekvő A6 PET Nyomat méret:          105 x 148 mm Magasság:                 150 mm Szélesség:                 105 mm Minden nálunk kapható menütartó talppal (alumínium, fa) kompatibilisek a laptokok! Egyedi méretben is gyártjuk! AZ ÁR 10 DARAB/CSOMAG -ra vonatkozik!

3 315 Ft-tól

Kártyatartó fa talp, egyenes és döntött laptartás, 4 méretben, 10 db/ csomag

Simára csiszolt természetes fa talp étlapokhoz, itallapokhoz, táblákhoz asztalra/ pultra. 70 mm: álló A7 vagy fekvő A8 mérethez 105 mm: álló A6 vagy fekvő A7 mérethez 150 mm: álló A5 vagy fekvő A6 mérethez 210 mm: álló A4 vagy fekvő A5 mérethez Talp szélessége:            48 mm Talp magassága:            30 mm Kártyatartó mélyedés:   4,5 mm mély, 5 mm anyagvastagságig Válasszon hosszúságot és színt: Bruttó ár: 10 db/ csomag

8 759 Ft-tól

Fali szórólaptartó rendszer, fából

Fa szórólaptartó magazinok, katalógusok és szóróanyagok stílusos elhelyezésére és bemutatására. Helytakarékos, környezetbarát, esztétikus és bármely munka környezetben megállja a helyét. A forgalmas helyeken is alkalmazható, biztonságos, keskeny, mégis nagy befoglaló képességű szórólaptartó rendszer. Keret és köztes oszlopok alapanyaga: lakkozott bükkfa Szórólaptartók előlapja: rugalmas, víztiszta G-PET (logózható) A víztiszta szórólaptartók az egész nyomtatvány felületét láttatják, nincs betakarás! Rejtett fali furatokkal és tartozék szerelékkel szállítjuk. Rekeszek mélysége a legalsó ponton 23 mm, felfelé bővül, 10 fokos dőlésszögű. Szórólaptartó rekesz mérete: 322 mm magas hátlap, 204 mm magas előlap Kivitelek: 1.) 5 db x A4 rekesz 5 db A4 rekesszel , 1 oszlopban 5 db szórólaptartó Szélesség:       265 mm Magasság:       966 mm Mélység:             7 5 mm Súly:                     3,8 kg 2.) 10 db x A4 rekesz 10 db A4 rekesszel, 2 oszlopban 5 db szórólaptartó Szélesség:          520 mm Magasság:          966 mm Mélység:                7 5 mm Súly:                       6,5 kg 3.) 15 db x A4 rekesz 15 db A4 rekesszel, 3 oszlopban 5 db szórólaptartó Szélesség:           775 mm Magasság:          966 mm Mélység:                7 5 mm Súly:                       10,4 kg 4.) 20 db x A4 rekesz 20 db A4 rekesszel, 4 oszlopban 5 db szórólaptartó Szélesség:             1020 mm Magasság:              966 mm Mélység:                    7 5 mm Sú ly:                             12 kg Válasszon színt és méretet: Bruttó ár:

20 945 Ft-tól

Fa kártyatartó, fali

Tartós és stílusos fa kártyatartó recepciókra, wellness részlegekbe, konditermekbe, szállodákba, hotelekbe, szobakártyák, ajándékkártyák, reklám anyagok tárolására, kínálására. Választható méretek natúr vagy sötét fa kivitelben: 1. 3 X 5 rekesz 370 mm széles, 40 mm mély, 440 mm magas, súly: 2 kg Nettó ár:          14.750,- Ft 2. 5 X 5 rekesz 590 mm széles, 40 mm mély, 440 mm magas, súly: 2,9 kg Nettó ár:          20.966,- Ft Egy rekesz mérete: 96 mm széles, 78 mm magas, 18 mm mély Kérjük válasszon méretet és kivitelt. Bruttó ár:

18 733 Ft-tól

WDZ 0001- Fa cikk- cakk szórólaptartó állvány, A4 lapokhoz, 6 rekesszel

Könnyen összeállítható, natúr hatású bükkfa cikk- cakk alakú szórólaptartó állvány. Tökéletes választás bio vagy természetes termékek kínálatához  illetve az ilyen arculatú cégek és szóróanyagainak kihelyezésére. Szállodák és orvosi rendelők kedvelt szórólaptartója. A szórólapok két oldalon helyezhetők el, összesen 6 rekeszben. A talp gumi lábakkal van ellátva, hogy ne sértse meg a padlót. Teljes magasság:      1485 mm Talp hossza:               370 mm Talp szélessége:        220 mm Laposra szedve, kis dobozban szállítjuk, összeállítása egyszerű. Nettó: 32.996,- Ft/ db Bruttó ár:

41 905 Ft

Szórólaptartó padló állvány, fából, két oldalas

Gyönyörű szép, őko fa padlóállvány, extra mennyiségű szórólap elhelyezési lehetőséggel. Légies, könnyed, környezettudatos. Kivitelek: 1.) 10 db x A4 rekesz 2 oldalas elhelyezés, oldalanként 5 db A4 rekesszel , 1 oszlopban 5 db szórólaptartó Szélesség: 345 mm Magasság: 1175 mm Talp: 205 mm Súly: 10,2 kg 2.) 20 db x A4 rekesz 2 oldalas elhelyezés, oldalanként 10 db A4 rekesszel, 2 oszlopban 5 db szórólaptartó Szélesség: 600 mm Magasság: 1175 mm Talp: 205 mm Súly: 10,2 kg 3.) 30 db x A4 rekesz 2 oldalas elhelyezés, oldalanként 15 db A4 rekesszel, 3 oszlopban5 db szórólaptartó Szélesség: 845 mm Magasság: 1175 mm Talp: 205 mm Súly: 10,2 kg 4.) 40 db x A4 rekesz 2 oldalas elhelyezés, oldalanként 20 db A4 rekesszel, 4 oszlopban5 db szórólaptartó Szélesség: 1090 mm Magasság: 1175 mm Talp: 205 mm Súly: 10,2 kg Válasszon színt és méretet: Bruttó ár:

41 420 Ft-tól

Kihajtogatható fa pulpitus, szórólaptartókkal és hordtáskával

Összecsukható, könnyen szállítható fa pulpitus, 5 színben, 2x3 rekesz A4 méretű lap számára alkalmas tartóval. Ajánljuk rendezvényekre, kiállításokra, sajtó megjelenésekre, iskolákba. Egyszerűen és gyorsan laposra csukható és biztonságosan rögzíthető. Alapanyag: fa és fém Teljes magassága:                        925 mm Magassága összecsukva:            135 mm Fa pult és fém talp mérete:          520 x 400 mm Tartozék hordtáskával szállítjuk. Választható színek: Fekete test, fekete pult Fekete test, sötét fa pult Ezüst test, fekete pult Ezüst test, sötét fa pult Fehér test, sötét fa pult Nettó ár: 43.148 Ft/ db Bruttó ár:

54 798 Ft

Asztali festőállvány krétatáblával, fából

Laposra csukható festőállvány, asztali menük vintage stílusú kiírásához. Krétatábla mérete: A4 = 210 x 300 mm, szárazon törölhető, írható krétával és krétafilccel is. Állvány mérete: Két elülső láb közötti távolság: 265 mm Az elülső lábal és a hátsó láb közötti távolság középen: 210 mm Bruttó ár:

6 350 Ft

Fa krétás menütábla, clipboard A4 vagy A5, 2 db/ csomag

Asztali menütartó fa talp és kétoldalas krétástábla csipesszel, A4 vagy A5 méretben. Egy menütartó, két funkció! 1. Fa talpban álló fekete krétás tábla : krétával és krétafilccel írható, szárazon törölhető kétoldalas felület 2. Erős, fém csipesz : csíptethető szórólap, kép, nyomat Hogy mi lesz az, amit vendégei azonnal észre vesznek? Az, hogy az asztalon kedves és közvetlen üzenet, "napi aktualitás", a "ház specialitása" vagy egy sokat mondó krétarajz fogadja őket.  Méretek: Talp: vastagága:   50 mm  magassága: 30 mm  Nút:              10 mm mély/ 8 mm széles Fekete krétás tábla  vastagsága: 8 mm  A5 Méret:         148 x 200 mm nettó ár:      5378,- Ft/ 2 db (2689,- Ft/ db) A4 Méret:         216 x 279 mm nettó ár:     6500 ,- Ft/ 2 db (3250,- Ft/ db) Kérjen ajánlatot mélységi gravírozásra vagy színes logózásra extra tartó UV LED nyomtatással! Válasszon méretet: Bruttó ár: 2 db/ csomag

6 830 Ft-tól

Két oldalas krétatábla, fa kerettel, 4 méretben, BELÓGATÓS

Két oldalas írófelülettel rendelkező gyönyörű krétatábla, melyet falra szerelve vagy térbe lógatva is használhat, akár kirakat, bejárat vagy osztott tér információs táblájaként! Méretek: A4 Külső méret: 254 X 341 mm Írható felület: 210 X 297 mm Felső nyílás: 224 mm nettó ár:            6095,- Ft A3 Külső méret: 341 X 464 mm Írható felület: 297 X 420 mm Felső nyílás: 311 mm nettó ár:             7122,- Ft A2 Külső méret: 464 X 638 mm Írható felület: 420 X 594 mm Felső nyílás: 434 mm nettó ár:               9618,- Ft A1 Külső méret: 638 X 885 mm Írható felület: 594 X 841 mm Felső nyílás: 608 mm nettó ár:                15.071,- Ft Szárazon törölhető, krétafilccel gyönyörű feliratokat készíthet, melyeket számtalanszor újra írhat anélkül, hogy a tábla elkopna. Kérjük, válasszon méretet: Bruttó ár:

7 740 Ft-tól

Asztali menütartó, fából, A4 vagy A5 táblához, 2 db/ csomag

Fából készült asztali menütartó, kártyatartó, kétoldalas krétatáblához vagy plexi/ PET laptokhoz, menü, bor, üdítő, kávé vagy fagylalt kínálat kihelyezésére. - szépen eldolgozott élek, - csiszolt és lakkozott felület, - valódi fa (öko gazdaságból származó termelésből), - belül, két szélen futó núttal Plexi, habosított PVC, krétatábla, karton tehető bele, panel nélkül szállítjuk! Méretek : A4 Magasság:       250 mm Talp:                 40 x 287 mm Nettó ár:         5827,- Ft/ 2 db A5 Magasság:      180 mm Talp:                40 x 220 mm Nettó ár:         7098,- Ft/ 2 db Az ár 2 darabra vonatkozik! Bruttó ár:

7 400 Ft-tól

Íves fa menütartó, asztalra, A5 vagy A4 lap számára, 2 db/ csomag

Éttermek, kávézók, cukrászdák, bioboltok, pékségek, vásározók számára kihagyhatatlan menütartó asztalra, pultra, kirakatba, A5 méretű lapok, menük, itallapok számára. Tartozék PET tasakkal szállítjuk, ami megvédi a menüt és szebb kivitelt kölcsönöz a menütartónak. Tartós, lazúrozott bükkfából készült. A PET tok a menülappal fölülről becsúsztatható. Méretek: A5 laphoz 220 mm széles, 225 mm magas menütartó, talp 60 mm széles A5 nettó ára: 7547,- Ft/ 2 db A4 laphoz 288 mm széles, 318 mm magas menütartó, talp 60 mm széles A4 nettó ára: 9701,- Ft/ 2 db Az ár 2 darab menütartóra vonatkozik! Csak kettesével rendelhető egységcsomagban szállítjuk nyomat nélkül! Válasszon méretet és kivitelt: Bruttó ár: 2 db/ csomag

9 585 Ft-tól

Asztali menütartó, fából, A4 vagy A5 táblához, 2 db/ csomag

Fából készült asztali menütartó, kártyatartó, melyben kétoldalasan tűntetheti fel ital- vagy menükínálatát.  - szépen eldolgozott élek,  - csiszolt és lakkozott felület,  - valódi fa (öko gazdaságból származó termelésből),  - belül, két szélen futó núttal Plexi, habosított PVC, krétatábla, karton tehető bele, panel nélkül szállítjuk! Méretek, az ár csak a fa keretre és talpra vonatkozik, a táblát NEM  tartalmazza: A4 Magasság:     250 mm Talp:               40 x 287 mm Nettó ár:        5827,- Ft/ 2 db A5 Magasság:     180 mm Talp:               40 x 220 mm Nettó ár:        7098,- Ft/ 2 db Az ár 2 darabra vonatkozik! Bruttó ár:

7 400 Ft-tól

Asztali megállító tábla/krétás, írófelület: 205 x 290 mm

Két oldalas megállítótábla, asztalra, pultra, napi ajánlat, kedvesség, üzenet vagy dekoráció megjelenítésére, krétás felülettel. Számtalanszor írható és törölhető. Alkalmas krétához és víz bázisú krétafilchez is. Külső méret:           245 X 370 mm Írható felület:          205 X 290 mm Lábak távolsága egymástól, kinyitott állapotban: 255 mm Válasszon kivitelt: Bruttó ár:

9 285 Ft

Asztali, kétoldalas krétás megállítótábla: 273 x 257 mm

Miniatűr megállítótábla, asztalra, pultra, üzenetek, ajánlatok, menük, napi menük, dekorációk és cukiságok megjelenítésére. Krétával és krétafilccel írható, szárazon törölhető a teljes táblafelületein! Fantasztikus hatása van, szép kivitel, tartós anyagok, dupla előny. Két oldalas tábla, számtalanszor írható és törölhető. Fém rögzítőelemekkel és lánccal, zsanérral, pontosan olyan, mint egy igazi nagy megállítótábla, csak nagyon aranyos asztali kivitelben. Nyitható, laposra csukható. Külső méret:                      304,8 x 355,6 mm Írható felület:                     273 x 257 mm Helyezze ki vendégfogadóként, invitálóként asztalra, pultra, bejárat közelébe, és a hatás nem marad el! Vendégei rácsodálkozva térnek be üzletébe, igazi hangulatot, kedvességet, odafigyelést tud árasztani ezzel a kis megállítótáblával. Választható, natúr fa vagy sötét fa kivitelben, kérjük válasszon: Bruttó ár:

12 820 Ft

Asztali white board tábla, kétoldalas: 273 x 257 mm

White board megállítótábla, asztalra, pultra, üzenetek, ajánlatok, menük, napi menük, dekorációk és cukiságok megjelenítésére. White board markerrel, színes krétafilccel, chalkpennel írható, szárazon törölhető a teljes táblafelületein MÁGNESEZHETŐ! Letisztult hatása, kedves kivitele, arányos megjelenése vonzza a szemeket és a kezeket! Két oldalas tábla, számtalanszor írható és törölhető. Fém rögzítőelemekkel és lánccal, zsanérral, pontosan olyan, mint egy igazi nagy megállítótábla, csak nagyon aranyos asztali kivitelben. Nyitható, laposra csukható. Külső méret:                      304,8 x 355,6 mm Írható felület:                     273 x 257 mm Túl zordnak és teljesítménycentrikusnak érzi irodai környezetét? Teremtsen kedves, családias hangulatot nem csak ügyfelei de alkalmazottai részére a mini táblával: - irodai recepción kedves üzenet, motiváló feljegyzés az egész napra, - tárgyalóban jegyzettelésre, szabad kifejezésre, üzenet váltásra alkalmas - rögtönzött rajzok, brain storming, megvílósítandó ötletek egymás közötti megalkotására, akár kézről kézre adva Választható, natúr fa vagy sötét fa kivitelben (a képeken a natúr fa változat látható), kérjük válasszon: Bruttó ár:

15 510 Ft

Fa üzenőfal krétatábla, fali, mágneses felülettel

A falra a beépített akasztóival könnyen felhelyezhető és leakasztható, így az üzenetet a pulton, asztalon is meg lehet írni. Alkalmas vízbázisú krétafilc és kréta feliratokhoz, számtalan törlésre és újraírásra. A tábla felülete alkalmas mágnesezésre is, így még személyesebb és gyorsabb az üzenet átadás! Méret: 400 x 600 mm Súly: 2,28 kg Tartozék krétatartó polc, hátsó akasztók, csavarok és tiplik, mágnes korongok Bruttó ár:

19 815 Ft

Asztali fa krétatábla, döntött, három méretben

Kedves kis menütábla, krétázható fekete felülettel, fa keretben, kihajtható lábakkal. Asztalra, pultra, polcra ajánljuk, éttermek, borászatok, pincék részére, vásári megjelenések, termékkínálás, árak, menük, üzenetek feltüntetésére. Bükkfából készült, sötétre pácolt felületű tábla, krétafelülete szárazon törölhető, alkalmas kréta és krétafilces feliratokhoz is. A kihajtható lábak segítségével könnyen laposra csukható, szállítható, mozgatható, összeszedhető és kihelyezhető. Méretek: Kicsi :          127 x 177,8 mm,              nettó ára: 4177 ,- Ft Közepes :   215,9 x 279,4 mm,          nettó ára: 4902,- Ft Nagy :         279,4 x 431,8 mm,          nettó ára: 6803,- Ft Kréta és krétafilc külön kapható! Kérjük válasszon méretet: Bruttó ár:

5 305 Ft-tól

Fa krétatábla, megállítótábla három méretben

Szépen kidolgozott, csiszolt és finoman lakkozott bükkfa megállítótábla, fekete krétázható felülettel, mely krétafilccel és hagyományos krétával egyaránt írható és rajzolható. Ön egy igazi, hagyományos és invitáló krétatáblával szeretné díszíteni éttermét, üzletét, amelyre szívesen figyelnek fel a járókelők és amely számtalanszor újra írható és szárazon, gyorsan törölhető, megtalálta! A tábla, két oldalas, támasztéka áthajtható mindkét oldalra, biztonsági lánc gondoskodik a tartásról. Három méretben, válasszon méretet: Kicsi : Külső méret:                      510 X 840 mm Tábla felület:                      440 X 770 mm Teljes magasság:                         900 mm Támaszték magassága:            566,5 mm Közepes : Külső méret:                             510 X 1090 mm Tábla felület:                             440 X 1020 mm Teljes magasság:                      1150 mm Támaszték magassága:           701,5 mm Nagy : Külső méret:                              510 X 1140 mm Táblaméret:                               440 X 1370 mm Teljes magasság:                      1500 mm Kitámasztó magassága:           866,5 mm Kérjük, válasszon méretet: Bruttó ár:

26 120 Ft-tól

    info@pedot.org

    IRODA   VENDÉGLÁTÁS   EGÉSZSÉGVÉDELEM   KIÁLLÍTÁS