it-Krétafilc és ami mögötte van
Pár évvel ezelőtt kezdett teret hódítani a krétafilc alkalmazása az ár és termékkiírásban, illetve invitálási területeken.
Miért és hogyan hat egy ilyen egyszerű eszköz, mi a titka és hogyan tudja kihasználni lehetőségeit akkor is, ha nem cukrászdát vagy kávézót üzemeltet?!
Erről szól ez a bejegyzés.
Pár évvel ezelőtt kezdett teret hódítani a krétafilc alkalmazása az ár és termékkiírásban, illetve invitálási területeken.
A krétatábla az egyik legősibb árkiíró módszer, boltok, fogadók, kocsmák, árusok egyszerű és mindennapi eszköze volt önmaguk és árujuk megkülönböztetésére, invitálásra, áthaladó utazók figyelmének felkeltésére, árak egyértelmű feltüntetésére.
A kréta által önmaguk személyiségét, mondhatnám saját szívüket- lelküket adták bele a kiírt szövegbe, hiszen betű formálásuk, szöveg dizájnjuk erősen tükrözte egyéniségüket, ezáltal pedig megbízhatóságukat.
Régi mondás, hogy "jó bornak nem kell cégér", a kommunikáció ugyanakkor rendkívül fontos.
A felirat a kommunikáció egy olyan fontos része, mely akkor is hat, ha éppen Ön nincs az utcán, hogy hangosan kiabáljon a járókelőknek, hogy térjenek be üzletébe.
"Kiabáljon Ön helyett a felirat, melyet kihelyezett üzlete elé".
Pár évvel ezelőtt kezdett teret hódítani a krétafilc alkalmazása az ár és termékkiírásban, illetve invitálási területeken.
A krétatáblák elterjedése a 20. század elején megerősödött, ekkor már a korszerű alapanyagoknak köszönhetően megjelentek a feliratos fémtáblák, cégfeliratok, bolti táblák is.
Ezt a békebeli megbízhatóságot, állandóságot idézi vissza a krétafilc felirat.
Mindig csak arra koncentráljon, amit tudatni szeretne ügyfeleivel: határozza meg, hogy aznap épp mondjuk egy egy termékre, szolgáltatásra, akcióra vagy hangulatra akar építeni.
A krétafilc leginkább arra alkalmas, hogy hangulatot keltsünk vele, fokozható a hatás azzal, hogy csak fehér vagy épp neon színeket használ kiegészítésként.
Mindegyik felirat könnyen felvihető és ugyanilyen könnyen el is távolítható, azonban sokszor egy apró szépséghiba hozza meg a nagy hatást.
A felirat hatásán túl rendkívül erős a látványos felirat készítés metodikája is.
Egy minden reggel frissen írt tábla vagy kirakatüveg látványa a törzsvevőket és az újonnan betérőket is megfogja győzni, hiszen itt mindig van, aki gondoskodjon az üzletről, a szép friss feliratról, tehát az áruról és a vevőkről is gondoskodni fog.
Évekig nagy mutatvány volt, amikor szeretett bemutatótermem közepén szeretett termékeim között a kedvenc került sorra: a világító üvegtábla, melyet krétafilccel iratoztam fel. Bárki a boltban volt, csodálkozással nézte a betűket, ámulva nézte a hatást, és megbabonázva vásárolt még valami egyebet, amit nem tervezett előtte.
Pár évvel ezelőtt kezdett teret hódítani a krétafilc alkalmazása az ár és termékkiírásban, illetve invitálási területeken.
Ez a hatása a kézi feliratnak: a vevői el tudják hinni egy csapásra, hogy gondoskodó, megbízható, rendezett, naprakész üzlete van.
Egyetlen márkát forgalmazunk, azt, amelyet jól ismerünk. Kikisérleteztük minden funkcióját, kezdőknek, haladóknak egyaránt jó szívvel ajánljuk, nem kell külön lemosni, hanem egyszerűen letörölhető szárazon!
Ez azért fontos, mert a felirat lelke a friss és újra meg újra megírt szöveg.
Tehát gyorsan és egyszerűen kell tudni használni, és mi ezt a terméket találtuk a legmegfelelőbbnek.
Fehéret használjon meggyőzéshez, bio vagy natúr termékekhez, magas minőségű kávé, cukrász vagy pék termékekhez, kézműves termékekhez; a neon színeset pedig minden egyéb területhez (étterem, szálloda, lobbi bár, büfé, bár, ivó, kocsma, ruházat, papírüzlet, stb.), illetve a fehér kiemeléséhez ajánljuk.
Fehéret az esküvőkre is szeretettel vásárolnak, irányjelzés, nevek, játékok helyszínek megjelöléséhez.
Jó feliratozást és sok szép hatást kívánunk.
Logózás színes UV LED nyomtatással vagy mélységi gravírozással saját műhelyünkben
Categorie
- Tutti i prodotti
- Egészségvédelmi és fertőzés elleni termékek
- Leheletvédők
- Maszkok
- A6 Plakátkeretek
- A5 plakátkeretek
- A4 Plakátkeretek
- A3 Plakátkeretek
- A2 Plakátkeretek
- A1 Plakátkeretek
- A0 Plakátkeretek
- B2 Plakátkeretek
- B1 Plakátkeretek
- B0 plakátkeretek
- OPTI FRAME keretek
- Posztersinek
- Kültéri plakátkeretek
- Belógatós keretek
- Megállítótáblák
- Fa megállítótáblák
- Kültéri megállítótáblák
- Beltéri megállítótáblák
- A2 megállítótáblák
- A1 megállítótáblák
- A0 megállítótáblák
- B2 megállítótáblák
- B1 megállítótáblák
- Kiegészítők megállítótáblákhoz
- Víztankos megállítótáblák
- Fehér megállítótáblák
- Mágneses megállítótáblák
- Fa táblák
- Felíró táblák
- Whiteboard táblák
- Glassboard táblák
- Flipchart táblák
- Plakáttartó vitrinek
- Kültéri vitrinek
- Beltéri vitrinek
- Üzenőfalak
- Irodai eszközök
- Lapozgatók
- Szemetesek
- Hamutartók
- Fogasok
- Plexi adomány
- Fellépők
- Információs állványok
- Plakátállványok
- Tábla állványok
- Kínáló állványok
- Szórólaptartó állványok
- Menütartó állványok
- Gravírozott tollak
- Lapozgató állványok
- Ár- és menütartók
- Laptartók
- Névjegykártyatartók
- Ártartók
- Ársinek
- Szórólaptartók
- Molino keretek
- CROWN TRUSS
- CROWN TRUSS FEKETE standok
- CROWN TRUSS FEHÉR standok
- CROWN TRUSS FEKETE elemek
- CROWN TRUSS FEHÉR elemek
- Utcai molinó banner
- Kiállítási standok
- Sajtó hátfalak
- Promóciós pultok
- Bannerek
- Alkatrészek
- Digitális világító termékek
- AcrylLED termékek
- Világító plakáttartók
- Telefon és tablettartók
- Tablet- és TV-állványok
- 3D betűk és feliratok
- Akril betűk
- Fekete termékeink
- Krétatábla, krétafilc
- Kordonoszlopok
- Kötelek kordonoszlophoz
- Klasszikus kordonoszlopok
- Önfeszítőszalagos kordonoszlopok
- Névtáblák és piktogramok
- Névtáblák
- Piktogramok
- Biztonsági jelölés
- Házszámok
- Pulpitusok
- Raktári termékek
- Akciós termékek
- Tároló dobozok és kosarak
- 2 OLDALAS KERETEK
- Futócím
- ECO GREEN termékek
- Feliratozd kézzel
- Mágnesezhető termékeink
- Vásárba ajánljuk
- Szállodába ajánljuk
- Iskolába ajánljuk
- Dekorációs termékek
- Plakátkeretek és posztersínek
- Gravírozható termékek
- Kézfertőtlenitők
- Figyelmeztető táblák
- DURABLE®
- DURAFRAME® információs keret család
- Üvegre, kirakatba ajánljuk
- Egyedi plexi termékek
- OMNI FRAME molinó keret
- Környezetbarát termékek
- Boltba ajánljuk
- Sodronyos rendszerek
- Cornstarch Catering
- Kukorica étkészlet
- Újra nyitás
- Festőállványok
- Kötelező előírások
- Parafa táblák
- Kiállításra ajánljuk
- Étterembe ajánljuk
- Hordtáskák, tárolók
- Épületüzemeltetés
- Óriás reklámhoz
- ABS műanyag plakátkeret család
- Gyógyszertáraknak ajánljuk
- DURAFRAME® SUN infokeretek
- DURAFRAME® MAGNETIC infokeretek
- DURAFRAME® NOTE infokeretek
- DURAFRAME® SECURITY infokeretek
- DURAFRAME® WALLPAPER infokeretek
- DURAFRAME® infokeretek
- Bicikli tárolók
- Arany színű termékeink
- Asztali laptartók
- Fali laptartók
- Budapest/ Hungary Suveniers
- Budapest/ Hungary Suveniers
- Zárható plakátkeretek
- B0 megállítótáblák
- Cashtrays
- Bar tablet
- Menütartó talpak
- Braille piktogramok
- Kör alakú piktogramok
- Négyzet alakú piktogramok
- Kültéri reklámtábla
- DURABLE állványok
- Fali üzenőtábla fából
- MNB 0003 állványok
- OVI állványok
- Női mosdó piktogramok
- Férfi mosdó piktogramok
- Mozgássérült piktogramok
- Mosdó/ wc piktogramok
- Mobil munkaállomások
- Irodai kocsik
- Fa talpak
- Fa kártyatartó
- Fa display
- Fa állvány
- Padlójelölés
- Termék támaszték
- Nellie mosható pelenkák
- Termékállvány
- TREND irodaszer család
- Várakoztató tábla
- Irányító tábla
it-Vissza a természethez
A natúr hatás, a természetes alapanyagok, a szemnek és a léleknek megnyugtató termékek nagy szerephez jutnak a közeljövőben.
it-Tartsunk rendet, jegyzeteljünk
A digitális világ és gyorsan fejlődő irodai környezet mellett fontos maradt a kézi aláírás, hirtelen kézi feljegyzés, aminek gyorsnak és mások által is követhetőnek kell lennie.
it-Raktárba ajánlom
A raktári meló gyorsaságot, precizitást, azonnali tettrekészséget és fizikai erőnlétet követel.